Sziasztok!

Én egy 16 éves fiú vagyok és azért hoztam létre ezt a blogot, hogy leírjam a Rivotril hatásait. Sokakban felmerül a kérdés, hogy miért szedem én ezt a gyógyszert, nos szeretnék válaszolni a következő sorokban.

Egy kis történet, hogyan jutottam a csúcsból a mélybe és hogyan ismerkedtem meg a Rivotrillal.

15 évesen, amikor elvégeztem az általános iskolát, akkor felvettek a legjobb szakközépiskolába és mint kiderült a legjobb osztályfőnököt kaptam, a legjobb osztálytársakkal.

de mind elvesztettem...

Sokan kibeszéltek a hátam mögött, ami számomra új volt és nagyon rosszul esett. Teljesen depressziós lettem. Mindig kapucni volt rajtam, nem jártam be az első órákra, nem tanultam semmit. Buszon és szinte minden olyan helyen ahol ismeretlen emberek vannak körülöttem mindig remegek, izzadok, mert mindig arra gondolok, hogy valaki kibeszél a hátam mögött. Ilyenkor volt még szerelmi bánatom is ami még jobban rátett a depresszióra. Szóval 4 tantárgyból buktam fél évkor. Nem sikerült összeszednem magam, tanév vége felé már iskolába se jártam és 7 tantárgyból buktam. Ilyenkor vesztettem el az osztálytársaimat és az osztályfőnökömet, meg a többi ismerőssel a kapcsolatot. Egész nyáron otthon voltam, nem érdekelt semmi. Megtudtam, hogy Szeptember 1.-től egy olyan iskolába kell mennem ahová javarészt fogyatékosok járnak. Nem örültem neki, nem tetszett, hogy fogyatékosokkal kell egy iskolába járni, de szerintem ez senkinek sem tetszene. Ilyenkor lett a stílusom "érzelmes", mivel már nagyon elegem volt mindenből. Mivel nem pótvizsgáztam abból a 7 tantárgyból, így újra kellett járnom a 9. osztályt ebben az új iskolában, ahol annyira nem éreztem jól magam, hogy megkarcoltam az ereimet és ezt megmutattam a szüleimnek. 6 hét pszichiátriát kaptam érte és ilyenkor ismertem meg a Rivotrilt. Elpanaszoltam az orvosomnak, hogy állandóan szorongok, félek hogy kibeszélnek a hátam mögött, feszül a szám, izzadok stb... erre azt mondta, hogy meg kellene próbálni a Rivotril nevű gyógyszert, ami segíthet rajtam. (egyébként hozzátenném, hogy a doktornő már rég óta kezel és csak most mondtam el neki, hogy mi a baj és egyből felír valami pszichiátriai gyógyszert... először természetes gyógymódokkal kellene oldani a szorongásomat, mint például: orbáncfű stb... és csak a legvégső esetekben ilyen szerekhez nyúlni. Pszichiátria... ) Este gyógyszerosztáskor meg is kaptam életem első Rivotrilját, ami 0,5 mg-os volt. Nagyon jó hatással volt rám

  • Szorongás teljesen megszűnt
  • Viccelődés az ápolókkal, akik nevettek is amiket mondtam nekik
  • Barátkozás, beszélgetés más beteggel
  • Nagyon jó kedv, el is felejtettem, hogy diliházban vagyok
  • Enyhe eufóriám volt, vagyis egy kicsit "flash"-eltem tőle, ami jó volt ( mintha egy kicsit be lettem volna rúgva csak sokkal jobb érzés
  • Boldog voltam

Másnap már csak egy felet kaptam 0,25 mg, amitől nem történt semmi. Ilyenkor éreztem, hogy kell nekem a Rivotril, hogy megszűnjön ez a szorongás, többet beszéljek és ami a legfontosabb az az, hogy boldog legyek. Ekkor lettem függő, kívántam, de sokáig nem jutottam hozzá csak annyihoz amit reggel kaptam ( 0,25 mg ) . Ennyi pedig nem elég, mert megint előjöttek a szorongások stb...

A bejegyzés trackback címe:

https://rivotril.blog.hu/api/trackback/id/tr744351369

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása