Amikor 1 éve pszichiátrián először kaptam Rivotrilt (0,5 mg) gyógyszerosztásnál, akkor érdekes érzés fogott el. Olyan volt, mintha részeg lettem volna. Persze itt nem a mocsárrészegségre kell gondolni, hanem mintha megittam volna 1-2 sört. Be voltam lassulva és euforikus állapotba kerültem. Egyébként azért kaptam Rivotrilt, mert elmondtam az orvosomnak, hogy nagyon csendes vagyok és szorongok és erre jó is volt. Elkezdtem beszélni tőle, sokan meg is lepődtek, hogy mennyit beszélek. Mindenkivel barátkoztam és kellemesen éreztem magam. Viszont ilyenkor még nem tudtam, hogy ez mind a gyógyszer miatt van. Pár nap múlva csökkentették az adagomat 0,25mg-ra, mert gondolom látták, hogy hogy viselkedek a gyógyszertől. Egyből csendesebb lettem és meg is jegyezte ezt az egyik lány. 5 hét után kiengedtek a kórházból, ahová egyébként öngyilkossági kísérlet miatt kerültem. Zárójelentésben: Bipoláris affektív zavar és Generalizált szorongás (GAD). Jártam tovább iskolába, szedtem a gyógyszerem bár volt, hogy nem vettem be mindig. 

Az orvosom által előírt 0,25 mg helyett 0,5 mg-ot vettem be és hozta a hatását. Teljesen más ember lettem, minden viccesnek tűnt, (bár ez lehetett a bipoláris zavar miatt is). Az órákon sikerült rendszerint hülyét csinálnom magamból, hülye fejeket vágtam, beordítottam mindenfélét és sokszor elszöktem az iskolából és a gondnok jött utánam a buszmegállóba. Volt, hogy gondoltam egyet és vittem a suliba egy üveg vodkát és egy energia italt és megittam, előtte meg bevettem egy szem Rivotrilt. Nagyon részeg voltam, de kellemesen éreztem magam. Fel sem tűnt a tanároknak. Egyébként akkor még egy ilyen kisegítő iskolába jártam, ahol a tanulók 80%-a mentálisan retardált. Volt rajtam kívül még egy 12 éves, aki szedte a Rivotrilt, de ő kábítószerként használta. Azt mondta nekem, hogy az anyjától szedett el 4 darabot. A járása olyan volt, mint egy részegnek, közel jött hozzám és az arcomba nevetett. Sorakozónál le kellett guggolnia az osztályának és ő gondolt egyet és elment onnan. Ki tudja, hogy miket csinált még, de amikor mentünk haza iskolából, akkor leszólított embereket és mindenféle hülyeséget mondott nekik. Ő akkor jól érezte magát én viszont nem.

Elvonási tünetek jelentkeztek nálam, mert nem vettem be a Rivotrilt két napig. Nagyon durván elkezdtem szorongani. Nem is tudom minek nevezzem, de ilyen "idegrángásaim" voltak. Azt hallucináltam, hogy pókok másznak rajtam mindenhol. Azt hittem, hogy mindenki engem figyel és izzadtam. Nehéz volt a kommunikáció más emberrel és volt, hogy beszélni se mertem. Nem mertem iskolába se menni. Sokáig azt hittem, hogy pánikrohamom van. Aztán rájöttem, hogy ez egy kemény drog és szedtem tovább, de nem vettem be egynél többet. Illetve azóta egyszer. Akkor is kellemesen éreztem magam és boldog voltam. Aztán egyszer csak elfogyott, de találtam az anyámnak a fiókjába és azt szedtem. Amikor láttam, hogy az is el fog fogyni szépen csökkentettem az adagomat. De hiába, mert rosszul voltam és ez így ment 1 évig... azt persze megjegyezném, hogy nekem előtte is voltak ilyen rosszulléteim, (kivéve a hallucinációt) de soha nem volt ilyen erős, mint amikor hirtelen abbahagytam.

Folytatás következik...

2 komment

Címkék: 5 rivotril

A bejegyzés trackback címe:

https://rivotril.blog.hu/api/trackback/id/tr255555074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.01.30. 17:44:01

A régi lakótársam itt hagyott egy doboz Rivotrilt. Utána néztem mi ez, kiderült, hogy Skandináviában dealerek árulják ezt a magyar patikákból kikerült gyógyszert. Vezetek én is egy hasonló blogot, bár most a lendülete nem a napi olvasókat célozza (dr-og.blog.hu) és hamarosan ez is felkerül. Azt vallom, sokszor attól függ, valami drog-e vagy gyógyszer, kik találnak rá hamarabb a hatóanyagra. A gyógyszergyárak vagy a droglaborok. Lényeg az, tegnap bekaptam egyet és elkezdtem vizsgálni. Egy tabletta még nem alkalmas messzemenő következtetések levonására, úgyhogy majd később még írok. Amúgy első nap olyasmi volt, mintha az asztrálsíkra vitte volna a tudatom, a következő nap meg jött az ellenpontja, egy letargikus érzés. Ez amúgy a legtöbb drogra jellemző, hisz ez a világ nem ismeri a spirituális világot, ahol nem kedvelik, ha oda viszi mindenki a (lelki/evilági) szemetét és másnap azt érzed, amint visszasöprik rád. A tudatszintem és az elmém fejlettsége miatt azonban képes vagyok tudathálózati szintű műveletekre, amivel a hasonló frekvencián lévőket képes vagyok távolról is kezelni/gyógyítani. A holografikus szinten nem számít a távolság. Többet errőlé: elmenypark.net

2019.01.30. 17:45:17

Valamiért hibásan vette be és nem lehet rendesen linkelni: dr-og.blog.hu
süti beállítások módosítása